Gasztronómiai csodák műhelye: egy álom valóra válása

Mint egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező, sikerorientált vállalkozó, számtalan nagyszabású projektet irányítottam már, melyek között kiemelkedő kiállítások, fesztiválok és szabadtéri események is helyet kapnak. E sikerek anyagi gyümölcseit betakarítva, közel ötven évesen elérkezettnek láttam az időt arra, hogy gyermekkori álmomat megvalósítsam. Egy újszerű, nagy kihívást jelentő vállalkozásba kezdtem, mely egyben közös álom megvalósítása is két … Olvass tovább

Ha te is csak a profi eredményt fogadod el

Engem sokan keménykezű vezetőnek neveznek, és ebben bár lehet némi igazság, azonban azt gondolom, hogy az eredményeink és a folyamatos fejlődésünk engem igazolnak. Kifejezetten nagy hangsúlyt fektetek mindig a kiválasztás folyamatára. A titok az, hogy nem elégszem meg sosem az elfogadható minőséggel vagy a jóval. Mindig a tökéletes eredmény mellett állok meg. Nem szerződök rövid … Olvass tovább

Nekünk is szükségünk volt rá

Az ember hajlamos egy vállalkozás indításánál a közeli célokra fókuszálni, és sajnos ebben mi is hibát vétettünk, amikor egyébként a nem túl könnyűnek mondható mezőgazdasági szektorban megalapítottuk a cégünket. Egyáltalán nem gondoltunk még akkor persze arra, hogy közel három év leforgása alatt a vállalkozásunk duplájára növekszik, mert akkora igény van a jó minőségű zöldség és … Olvass tovább

Téli hideg napokra

Nem tudom ki, hogy van vele, de én észrevettem magamon, hogy minél idősebb vagyok, annál kevésbé vagyok türelmes sok mindennel szemben. Ilyen például, hogy egyre nehezebben viselem a hosszú, hideg téli napokat. Igaz, szeretem a hóesést, szeretem a szép, fehér havas tájat, szeretem a téli szabadidős tevékenységek közül a hógolyózást, a szánkózást, de úgy vagyok … Olvass tovább

A hatékonyság a kulcs az eredményességhez

Amikor én úgy döntöttem hogy belépek a vállalkozói világba és én is saját céget alapítok, otthagyom az akkori munkahelyem, ami már nem csak hogy előre nem vitt sem a személyiségemben, sem a szakmai fejlődésemben, hanem bizony iszonyatosan sok frusztráció és rossz érzés is kialakult bennem az egész szervezettel kapcsolatban, akkor éreztem, hogy nagyon jó döntést … Olvass tovább

Csak őket válaszd

Biztos vagyok benne, hogy nem egyedül küzdöttem azzal amikor tavaly felvételt nyertem az általam legjobban preferált egyetemre, hogy a hatalmas öröm után bizony azonnal érkezett számomra a hidegvíz is, tulajdonképpen a szüleim szava járása szerint a felnőtté válásom első nagy feladata, miszerint meg kellett oldanom a lakhatásom, vagyis amire sürgősen szükségem volt, egy tökéletes kiadó … Olvass tovább

A barátnőim meglepetése (leánybúcsú)

Az ember életének az egyik legnagyobb eseménye, legnagyobb állomása, amikor férjhez megy. Megváltozik benne valami, még ha nem is tudja megmondani hogy mi. Szorosabb és komolyabb lesz a kapcsolat, akárhány éve is rójják már együtt az utat az újdonsült férjjel. És hát persze nem beszélve az esküvő szervezéséről, magáról a nagy napról, és ami nekem … Olvass tovább

Életem egyik legjobb döntése

Az ember magánéletében számos esetben kell hogy olyan döntést hozzon, amit már abban a pillanatban jól tud, hogy nem csak rövid távon határozza meg az életet, hanem bizony hosszú távon is éreztetni fogja a hatását, ezzel pedig hatalmas lelki terhet és nyomást helyez ránk. Nincs ez másként vállalkozóként sem, sőt, azt kell hogy mondjam, hogy … Olvass tovább

Nagy bajban a legjobb segítség

Az ember, ha a telefonján tartja az életét, és szinte mindent azon intéz, azon vannak elmentve a kódok, a pótolhatatlan jegyzetek, azon bonyolítja az email forgalmát és szinte minden kontakt csak abban van benne, akkor hihetetlen bajba tud kerülni, hogyha az a telefon véletlen leesik és összetörik a kijelző, vagy épp még rosszabb, és a … Olvass tovább

Korrekt munka tapasztalt csapattal – ez az amit autód szeretne

Mindig az olcsó megoldás lesz a legdrágább a végére. És az életben vannak olyan dolgok, amiknek amúgy sem éri meg nekiállni saját kezűleg, hiszen a barkács megoldások nem minden területen működnek! Pont ilyen az autókárpit. A kárpitozás egy kifejezetten odafigyelést igénylő, nehéz és összetett kézműves szakma a mai napig. Manapság is még sokan foglalkoznak vele, … Olvass tovább