Az ember nagyon szereti a gyerekét, legyen bármilyen rosszcsont is, vagy kamasz vagy lázadó vagy telefontörő. Az én gyerekem a legutolsó kategóriába tartozik. Sosem volt rossz gyerek, mindig nagyon tisztelettudó volt mindenkivel és szinte soha nem fordult elő hogy verekedett volna. Van egy kiállása, meg tudja magát védeni ha kell, de nem verekedik soha szándékosan. Ha csak lehet, ő elkerüli az ilyenfajta balhét, ahogy ő fogalmaz. Na de hogy mit művel a telefonok terén, az már kritikus.
Van egy iphone -ja, és már két éve használja. Amikor tizenkét évesen megvettük neki azt gondoltuk, hogy számtalan esetben kell majd az iszereles csapatát – akik a családunk apple termékének doktoraiként is nevezhetők – felkeresni, hogy segítsenek helyre hozni a készülék hibáit. Semmi probléma nem történt azonban. Nagyon ügyesen és hihetetlen módon tudott rá vigyázni. Egészen idáig. Most azonban folyamatosan töri a kijelzőjét annak a telefonnak. És ha két évig nem vigyázott volna rá ennyire, akkor azt gondolnám, hogy hanyag, de én azt látom, hogy tényleg ennyire szerencsétlen most. Az elmúlt két hónapban három iphone kijelzőcsere volt szükséges. A legutolsó esetnél már szegénykém csak annyit írt, hogy tudja, hogy kitagadjuk, és világgá zavarjuk és nem fogjuk szeretni, de iphone kijelzőcsere a következő program is.
Az iszereles is már csak nevet a dolgokon, és bátorítanak minket, hogy mindig csak picit van sérülve a kijelző, tehát valóban vigyázna rá a gyerek, csak szerencsétlenül esik mindig a telefon. Azzal pedig nem lehet mit tenni, mindenkivel előfordul. De ez a pech széria egyszer véget ér. Hát én már alig várom.