A hatékonyság a kulcs az eredményességhez

Amikor én úgy döntöttem hogy belépek a vállalkozói világba és én is saját céget alapítok, otthagyom az akkori munkahelyem, ami már nem csak hogy előre nem vitt sem a személyiségemben, sem a szakmai fejlődésemben, hanem bizony iszonyatosan sok frusztráció és rossz érzés is kialakult bennem az egész szervezettel kapcsolatban, akkor éreztem, hogy nagyon jó döntést hoztam meg az én saját életem és sorsom szempontjából, azonban azt is éreztem, hogy nem fogok tudni egyedül mindent kézben tartani, így szükségem van nagyon gyorsan nagyon jó külső szakértő csapatok segítségére, hiszen ők professzionális és megbízható segítséget fognak tudni nyújtani számomra remélhetően hosszú távon is. Az alkalmazottak kiválasztásának szempontjából kerestem fel még a kezdetekkor a Kogwheel csapatát, és azt kell mondjam, hogy ez életem egyik legjobb döntése volt, mert nem csak hatékony és profi segítséget nyújtottak az assessment center szolgáltatásuk keretében a szervezetfelépítés kialakításában, hanem azóta is folyamatos az együttműködésünk, és töretlenül menetelünk előre kéz a kézben a vállalkozói világban.

Nem csak azért hatékony ez az együttműködés számunkra, mert a csapatépítő tréningektől elkezdve a különböző fejlesztő tréningek igénybevételén keresztül növelni tudjuk a vállalati összetartást, hanem azért, mert a szervezetfejlesztés és ezen is belül a személyes tréning és a csapat tréning igénybevétele számunkra észrevehetően már versenyelőnyként kezdett működni az utóbbi években. Nem csak hogy nem hagyta hanyatlani ugyanis a szervezet hatékonyságát és így a munka eredményességét és a vevői elégedettséget, hanem folyamatosan emelte azt, így egyre jobb helyzetben találtuk magunkat a piacon. Én iszonyatosan hálás vagyok ennek a csapatnak, hogy most már közel a nagyvállalati szinthez érezhetjük magunkat, hiszen rengeteg alkalmazott talál nálunk munkát. Sosem gondoltam volna, hogy az eredeti elképzelésem ennyire nagyra növi ki magát, és hogy ennyire jó hangulatban, ennyire jó eredményekkel fogok tudni az emberek számára munkát ajánlani. Mindenkinek csak javasolni tudom hogy használja a tréning és a szervezetfejlesztés technikáit akár a versenyelőny növelésének elérésére is.